Evangélium

Liturgikus Igenaptár:
http://bences.hu/liturgikus_igenaptar

Barsi Balázs OFM elmélkedéseinek megnyitása:
http://www.barsibalazs.hu/index.php?option=com_wrapper&view=wrapper&Item...

2025. december 29. – Hétfő (Lk 2,22-35)
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.” Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Lk 2,22-35

Elmélkedés

Karácsony ünnepének fénye még körülvesz bennünket, de a liturgia már továbbvezet minket a hit és az öröm útján. Jézus nem marad a jászolban, a Gyermek növekszik, Mária és József elindulnak vele Jeruzsálembe, hogy a mózesi törvény előírása szerint bemutassák őt az Úrnak. A templomban találkoznak Simeonnal, aki egész életében erre a pillanatra várt. Ő már idős, szeméből hála tükröződik, mert felismeri, hogy a gyermek, akit most a karjába vehet, maga az Üdvözítő.

Simeon mondatai megrázóan szépek: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram” – mintha életének minden értelme ebben az egy találkozásban összpontosulna. Ez az a pillanat, amikor a hit valósággá válik, a remény beteljesedik. Most már véget érhet élete, mert teljessé vált annak köszönhetően, hogy megérhette a Megváltóval való személyes találkozást. Ilyen az igazi istenkapcsolat: amikor észrevesszük, hogy Isten jelen van a mindennapjainkban. Simeon arra tanít, hogy merjünk várakozni, látni és hinni még akkor is, ha az ígéretek beteljesedése nem azonnali.

A karácsony utáni napokban is Isten jelenlétében élünk. Most az a feladatunk, hogy felismerjük őt a szentségekben, az imában, az embertársakban, és merjük a karunkba venni, mint Simeon, hittel, örömmel és mély alázattal. Most az a küldetésünk, hogy tanúságot tegyünk Jézusról, a világ Megváltójáról.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Karácsony ünnepén a jászolban feküdtél, most pedig belépsz a templom csendjébe, ahol Simeon felismer téged, minden ember Üdvözítőjét. Taníts engem is úgy várakozni, mint Simeon: kitartó hittel, nyitott szívvel, a Szentlélektől vezetve! Add, hogy minden nap felismerjelek a találkozásokban, a szentmisében, a csendben! Ha nehézségek jönnek, adj bátorságot Mária példájára! Tölts el engem világosságoddal, hogy átragyogjon rajtam mindazok felé, akikkel találkozom!